Amennyiben van egy sikeres vállalkozásunk, amely folyamatos fejlődése során egyre több gyártó megoldásait ismeri meg és vezeti be ügyfeleknél, akkor előbb utóbb elkezdünk specializálódni. A specializálódás során egy- egy gyártó megoldásait mélyebben megismerjük és tudatosan kezdünk el kompetenciát építeni belőle. Az így megszerzett tudás segítségével egyre több ügyfélre tehetünk szert, akik számára segítséget tudunk nyújtani. Szerencsére támogató közeget is gyorsan találhatunk egyrészről a disztribúciós csatornákon keresztül, illetve a gyártói partner programokon át. Így van ez a Microsoft partner programjának esetében is.
Közvetlen segítséget az egyes ügyek mentén a disztribúciós csatorna is hatékonyan biztosíthat a számunkra. A sokéves tapasztalat a nemzetközi háttér, illetve a folyamatos tanulás során könnyedén tudnak segítséget nyújtani a felmerülő kérdéseinkre. A hivatalos disztribútoroknál a fejlődési irányaink meghatározásában is kérhetünk segítséget a legtöbb gyártó esetében, így a Microsoft partner programmal kapcsolatban is. Általában külön dedikált csapat tud foglalkozni az egyes gyártók termékeivel, azokra specializálódva és a különböző programokat és visszatérítési programokról is van kellő ismeretük a disztribúció munkatársainak. Egy ilyen háttérrel már nagy sikerrel tudunk működni a piacon, azonban szükség esetén Microsoft tudásunkkal és több mint 10 éves személyes tapasztalattal ezen a területen stabil pontként számíthatsz a Partner Booster csapatára.
Az alábbiakban összegyűjtjük az alapvető ismereteket és lépéseket, ahhoz, hogy sikeres Microsoft partnerré válva, magatok is elkezdhessétek a fejlődést.
📝 1. lépés: Regisztrálj a Microsoft Partner Programba!
Első lépésként szükséges lesz egy Microsoft Partner Accountra, amelyet itt lehet regisztrálni:
🔗 Microsoft Partner Program regisztráció
Tipp: Érdemes a vállalati email címet és domaint használni a regisztrációkor.
🏢 2. lépés: Válassz egy hivatalos Microsoft disztribútort
Második lépésként, ha még nincs szükséged lesz egy hivatalos Microsoft disztribútorra, amennyiben Microsoft licenc értékesítéssel is szeretnél foglalkozni.
Elsősorban a CSP programban történő értékesítés preferált, de ezek a disztribútorok a legtöbb esetben foglalkoznak klasszikus mennyiségi licencekkel is. Szerencsére a Microsoftnak van egy folyamatosan frissülő adatbázisa, amely tartalmazza az ajánlott CSP diszkrét bútorokat.
🔗 A Microsoft ajánlott CSP-disztribútorainak listáját itt találod: Ajánlott disztribútorok
⚙️ 3. lépés: Állítsd be a Partner Center fiókodat!
Harmadik lépésként, pedig alakítsd ki a Partner Centeren belül az opciókat és nézz körül a lehetőségekért.
🔗 Partner Center elérése
Gratulálunk regisztrált Microsoft partneri Státuszod eléréséhez! 🎉
Megtetted a szükséges alap lépéseket ahhoz, hogy elérhesd a Microsoft partner program által kínált ingyenes és fizetős erőforrásokat. Ettől a ponttól indulhat a fejlődésed.
🎮 Hogyan működik a Microsoft Partner Program?
A Microsoft partner programot úgy kell elképzelni, mint egy keretrendszer, vagy inkább egy karakter fejlesztős játékot, amelyben a pontgyűjtéstől kezdve a különböző skillek fejlesztésén és teljesítmény méréseken keresztül tudsz fokozatosan előrébb jutni. Természetesen minél előrébb jutsz, annál komplexebb kihívásokkal találkozhatsz fejlődésed során. Az egyik legfontosabb alapérték a folyamatos fejlődés felmutatása.
A regisztrált ingyenes státusz egy jó kiindulási pont, azonban a program vázát adó Solution-ök megszerzése, már egy fokkal összetettebb feladat. Kevés is lesz hozzá egy kolléga, így a minél magasabb szintű fejlődéshez minimum 6-8 technikai tudással felvértezett és minősített munkatársa lesz szükséged. Továbbá szükséged lesz az alapfeltételek teljesítése után a tagsági díj megfizetésére is. Jelenleg ez éves szinten €4400. Jó hír, hogy ezt a díjat évente csak egyszer szükséges megfizetni a Partner Centeren keresztül, ahhoz, hogy akár a teljes elérhető benefit listát megszerezhesd és akár az összes Microsoft Solution Desgination-t is sikeresen elérhesd.
🏆 Milyen minősítések érhetők el?
Solution megszerzéséhez jelenleg 6 különböző irány áll a rendelkezésre, amelyek 3 csoportra oszthatóak.
1️⃣ Az első csoport az úgynevezett modern munkahely, amely során a Microsoft 365 termékek és
szolgáltatások bemutatása, értékesítése, bevezetése, támogatása a fő feladat.
2️⃣ A második csoport a Microsoft Azure szolgáltatásokra épülő megoldások úgy, mint a Data, Ai, Infrastruktúra, Modern alkalmazások fejlesztése a fő irány.
3️⃣ A harmadik csoportba a Business Applications kategóriájú termékek és szolgáltatások tartoznak, például Dynamics és Power Platform-ra készített megoldások.
A fenti három kategóriában van lehetőség minősítéseket megszerezni.
A sikeres Solution Designation megszerzését követően további lehetőségek állnak nyitva előttünk az úgynevezett specializációk megszerzésével, amik pont
A specializációk az egyes minősítéseken belül különböző fő fókusszal ellátott részterületekre koncentrált kompetenciát igazol a Microsoft Partner Programon belül. A specializáció megszerzése egy összetett feladat, amely során a Microsoft szigorúan ellenőrzi a valódi szaktudás meglétét. Így biztosítva az ügyfelek számára, hogy a minősítéssel és specializációval rendelkező partnerek a Microsoft szolgáltatások bevezetéséhez, kialakításához, oktatásához és üzemeltetéséhez, vagy akár fejlesztéséhez az iparág legkiemelkedőbb szaktudásával rendelkeznek.
Korábban említettem, hogy a minősítések megszerzésén túl a folyamatos fejlődés az egyik elvárt elem a Microsoft partner programban. Ebből következik, hogy az éves Microsoft partner program tagság megújítása során szükséges a fejlődés felmutatása a Partner Centerben található KPI metrikákon keresztül, így nem elegendő egy elérni a teljesítmény elvárásokat, hanem azokat folyamatosan minden évben prezentálni kell.
A Partner Centerben a Solution Designation megszerzésén túl számos programban is részt vehetünk. Az egyik ilyen program az úgynevezett ISV program, amely olyan startup vállalkozások számára lett kialakítva lesz, akik a megoldásuk fejlesztési, vagy már piac kész állapotánál tartanak. Az ISV programon belül a Microsoft szakértői segítséget nyújtanak, ha arra vonatkozóan, hogy technológiailag is validálni tudják a megoldást, hogy az a megfelelő Microsoft Marketplace-re re is ki kerülhessen.
A Microsoft partner centeren keresztül üzleti lehetőség megosztására és fogadására is találhatunk menüpontokat. Pár alapfeltételt teljesíteni szükséges hozzá, de ezt követően folyamatos lehet a zárt csatornán belül történő információmegosztás.
A gyakorlatban többször felmerülő kérdés, hogy szükséges-e úgynevezett CSP partnerré válás, ahhoz, hogy Microsoft Solution Designation-t érhessünk el. A válasz egyszerű: nem. Szerencsére lehetőségünk van arra, amennyiben értékesítés helyett megoldás szállítóként használjuk a Microsoft platformjait, abban az esetben más módokon is biztosíthatjuk a megfelelő kapcsolat kialakítását az ügyfelekkel. Ezzel a módszerrel szintén elérhető az, hogy a különböző metrikáknak megfelelhessenek a partnerek.
🤝 Partner Booster: Segítünk a Microsoft-partnerséged sikerében!
Mi a Partner Boosternél a Microsoft partner centeren belül történő összes adminisztrációs feladatokban, konkrét segítséget tudunk nyújtani. Érdemes velünk együttműködni, mert az egyszerű tanácsadáson túl mi el is végezzük a teljes Partner Center folyamat adminisztrációját, így a partnerek fókuszálhatnak a saját üzleti tevékenységükre.